Az immateriális javak olyan dolgok, amelyek nem jelennek meg fizikai formában, így az emberi érzékszervek útján sem érzékelhetők. Az immateriális javak közé tartoznak például a pénzügyi eszközök, a forgalomképes jogok a szabadalmak, a védjegyek, a társasági részesedések és a pénz.

A TÁRSASÁGI RÉSZESEDÉSEK LEFOGLALÁSÁRÓL ÁLTALÁBAN

A lefoglalás megvalósítására különböző módszerek állnak rendelkezésre, attól függően, hogy részvényekről, korlátolt felelősségű társaságok üzletrészeiről vagy személyegyesítő társaságokban fennálló részesedésről van-e szó.

A személyegyesítő társaságokban meglévő részesedéseket nem lehet lefoglalni, ha nincs lehetőség átruházásra; az átruházás egy új személy részvételét jelentené a szervezeti struktúrában, tehát változást vonna maga után, ami összeegyeztethetetlen az ilyen jellegű társaságok tulajdonságaival.

A tagok korlátolt felelőssége mellett működő társaságok tekintetében azonban a polgári törvénykönyv módosított 2471. szakasza (Gazdasági társaságokban lévő részesedések lefoglalása) az alábbiakat mondja ki:

A társasági részesedés végrehajtás tárgya lehet. A lefoglalás az adósnak és a társaságnak kézbesített értesítés, valamint a cégjegyzékben való feltüntetése útján valósul meg.

A részesedés értékesítését elrendelő bírói határozatot a hitelező kézbesíti a társaság részére.

Ha a részesedés nem ruházható át szabadon, és a hitelező, az adós és a társaság nem tud megegyezni a részesedés értékesítése tekintetében, az értékesítés árverésen megy végbe; az ilyen eladás azonban hatálytalan, ha a társaság az árverést követő tíz napon belül talál egy másik vevőt, aki hajlandó ugyanazt az árat megfizetni.

A fenti bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni abban az esetben is, ha a részesedés tulajdonosa csődbe megy.

A fentiek alapján kétség nélkül megállapítható, hogy a társasági részesedések végrehajtás és olyan ideiglenes intézkedések tárgyát képezhetik, amelyek az adós értékpapírvagyonának megvédésére irányulnak.

Mielőtt rátérnénk a lefoglalás módszereinek részletes vizsgálatára, meg kell állapítanunk, hogy amikor társasági részesedésről van szó, a lefoglalás módja a társasági formától és az adós társasági felelősségének szintjétől függően eltérő lehet.

A gazdasági társaságok az alábbi formákban létezhetnek:

• 1. Személyegyesítő társaságok:
• a. S.n.c. - közkereseti társaságok (società in nome collettivo).
• b. S.a.s. - betéti társaságok (società in accomandita semplice).
• 2. Tőkeegyesítő társaságok:
• a. S.r.l. - korlátolt felelősségű társaságok (società a responsabilità limitata).
• b. S.p.a. - részvénytársaságok (società per azioni).
• c. S.a.p.a. - betéti részvénytársaságok (società in accomandita per azioni).

Főszabály szerint a társaságok - akár személy-, akár tőkeegyesítő társaságról van szó - vagyonuk erejéig felelnek a társasági kötelezettségekért.

A részesedés tulajdonosának felelőssége eltérő a különböző társasági formákban:

1. Közkereseti társaságok

Az „s.n.c.”-kben a tagok korlátlan és egyetemleges felelősséget vállalnak teljes személyes vagyonuk erejéig.

2. Betéti társaságok

A „S.a.s.”-okban a tagok két kategóriája létezik, amelyek különböznek a felelősség fokában:

• a beltagok korlátlan felelősséggel tartoznak;
• a kültagok csak vagyoni betétjük erejéig felelnek.

3. Részvénytársaságok

A részvénytársaságokban kizárólag a társaság felel a társasági kötelezettségekért, saját vagyona erejéig.

A társaság fizetésképtelensége esetén azon társasági kötelezettségek tekintetében, amelyek abban az időszakban keletkeztek, amikor a részvények csupán egy személy részére kerültek kibocsátásra, ez a személy korlátlanul felel, amennyiben a 2342. szakasz szerinti hozzájárulásokat nem teljesítették, illetve amíg a 2362. szakaszban előírt hirdetmény meg nem jelenik.

A részvénytársaságokban - ahogy azt a nevük is elárulja - a tőke részvényekből áll.

4. Betéti részvénytársaságok

A betéti részvénytársaságokban a beltagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társasági kötelezettségekért, a korlátozott felelősségű kültagok pedig a tőkéből való részesedésük erejéig felelnek. A tagok érdekeltségét a részvények testesítik meg.

5. Korlátolt felelősségű társaságok

A korlátolt felelősségű társaságokban kizárólag a társaság felel a társasági kötelezettségekért, saját vagyona erejéig.

A társaság fizetésképtelensége esetén, azon társasági kötelezettségek tekintetében, amelyek abban az időszakban keletkeztek, amikor csupán egyetlen üzletrész létezett, annak tulajdonosa korlátlanul felel, amennyiben a 2464. szakasz szerinti hozzájárulásokat nem teljesítették, illetve amíg a 2470. szakaszban előírt hirdetmény meg nem jelenik.

Ha az adóstársaság tőkéjére vezetett végrehajtási eljárás nem fedezi a követelést, a vállalati hitelező a kötelezett részvényes (tag) személyes vagyonának lefoglalását is választhatja.

Utóbbi esetben mielőtt egy vállalati hitelező végrehajtást indítana a részvényesek (tagok) ellen, tanácsos újra kézbesíteni a végrehajtási felszólítást, amelyben szerepelnie kell az alábbiaknak:

• az összes egyetemleges felelősséggel tartozó részvényes (tag) együttműködésre való felhívása;
• a társasági vagyonra vezetett sikertelen végrehajtás és annak részletei.

A fenti „tanácsokat” a Semmítőszék 3. kollégiumának 2005. július 15-i határozata is megerősíti:

„Az a beltag, akinek a betéti társaság tartozására vonatkozóan fizetési felszólítást kézbesítenek, amint a végrehajtási felszólítást megkapta, anélkül, hogy meg kellene várnia a lefoglalást, a polgári eljárási törvénykönyv 615. szakasza értelmében ellentmondással élhet annak érdekében, hogy érvényesítse a társaság egyeztetési jogát.”

A végrehajtás megvalósítására különböző módszerek állnak rendelkezésre, attól függően, hogy korlátolt felelősségű társaságok (S.r.l.) üzletrészeiről, dematerializált részvényekről (S.p.a.), nem dematerializált részvényekről (S.p.a.) vagy személyegyesítő társaságokban fennálló részesedésről van-e szó (S.n.c. és S.a.s.).

AZ S.R.L. (KORLÁTOLT FELELőSSÉGű TÁRSASÁG) ÜZLETRÉSZEIRE VONATKOZÓ LEFOGLALÁS TÁRGYA ÉS MÓDJA

A polgári törvénykönyv 2471. szakaszában szereplő s.r.l.-ekben (korlátolt felelősségű társaságokban) meglévő érdekeltségek lefoglalását a 2003. január 17-i 6. sz. törvényerejű rendelet szabályozza. A korábban hatályos szabályokhoz képest változást jelent a lefoglalás tárgyának új meghatározása: „üzletrész - szemben a korábbi érdekeltséggel”. Ez az új megfogalmazás a lefoglalás formájának módosítását is magában foglalja, mivel a végrehajtás tárgya már nem harmadik személy követelésének (érdekeltségének) tekintendő, hanem „immateriális ingó vagyonnak” minősül, amelközvetlenül le lehet foglalni.

A Semmítőszék 3. kollégiumának 22361. sz. határozata (2009.10.21.). Az üzletrész önálló vagyontárgyként történő lefoglalása

A korlátolt felelősségű társaságban lévő üzletrész egy objektívebb szerződéses jogviszonyt fejez ki, így azt olyan immateriális vagyonnak kell tekinteni, amely a polgári törvénykönyv 812. szakasza szerinti olyan tárgyi eszközhöz hasonló, amelyet nem jegyeztek be közhiteles nyilvántartásba; ez azt jelenti, hogy a polgári törvénykönyv 813. szakaszának utolsó bekezdése értelmében az ingó vagyonra vonatkozó rendelkezések alkalmazandók lehetnek az üzletrészre, különösen az azt érintő szubjektív helyzetek és konfliktusok esetében, mivel az üzletrésznek - annak ellenére, hogy nem jelenik meg olyan tárgyi formában, mint egy részvény - objektív értéke van, méghozzá a társasági vagyon általa képviselt hányadának megfelelő értéke, ezért jogok vonatkozhatnak rá; ebből következik, hogy a korlátolt felelősségű társaság üzletrészei a tulajdonosuk ellen vezetett lefoglalás tárgyát képezhetik, ha a társaság ellen vezetett végrehajtás sikertelen, mert a társaság csődbe ment; a végrehajtási eljárás szempontjából a társaság harmadik személynek minősül, ezért nem alkalmazandó a csődtörvény 51. szakasza.

Az új szabályozás az alábbi eljárási szakaszokra épül:

• 1. a lefoglalási végzés kézbesítése az adós részére; a végzés tartalmazza az intézkedést és a polgári eljárási törvénykönyv 492. szakaszában felsorolt többi elemet;
• 2. a végzés kézbesítése a társaság részére;
• 3. a lefoglalás bejegyzése az illetékes kereskedelmi kamara által vezetett cégjegyzékbe;
• 4. az igazgatók kötelesek haladéktalanul bejegyezni a lefoglalást a tagjegyzékbe.

A 4. pontot a 2009. január 28-i 2. sz. törvény törölte, amely törvény a 2008. november 29-i 185. sz. törvényrendeletet törvénnyé alakította, valamint módosította, és a család, a munka, a foglalkoztatás és az üzletmenet védelme, valamint a nemzeti stratégiai keretek átalakítása érdekében sürgős intézkedéseket tett lehetővé (közzétéve a Gazzetta Ufficiale (Hivatalos Közlöny) 2009. január 28-i, 22. számának 14. sz. mellékletében).

2/2009. törvény 16. szakasz 12-d. A polgári eljárási törvénykönyv 2471. szakaszának első bekezdésében „Az igazgatók kötelesek haladéktalanul bejegyezni a lefoglalást a tagjegyzékbe” rész törlésre kerül.

A lefoglalás csak akkor tekintendő foganatosítottnak, miután bejegyzésre került a cégjegyzékbe (a cégnyilvántartási hivatalban), amely alapján a lefoglalás bejegyzése után létrejött, az üzletrész (érdekeltség) átruházásáról szóló valamennyi dokumentum érvénytelennek tekintendő. A cégjegyzék tehát a közzététel szubjektív eszköze: a vállalkozási tevékenység gyakorlását hozza nyilvánosságra azáltal, hogy az adott tevékenységeket végző gazdasági szereplőkre vonatkozó eseményeket és dokumentumokat tesz közzé.

A lefoglalást követően a hitelező kézbesíti a társaságnak az üzletrész értékesítését elrendelő bírói határozatot. Ha az üzletrész nem ruházható át szabadon, és a hitelező, az adós és a társaság nem tud megegyezni a részesedés értékesítéséről, az értékesítés árverésen megy végbe, az ilyen eladás azonban hatálytalanná válik, ha a társaság az árverést követő tíz napon belül talál egy másik vevőt, aki hajlandó ugyanazt az árat megfizetni.

A RÉSZVÉNYEKRE LEFOGLALÁSÁNAK TÁRGYA ÉS MÓDJA

1. Intézkedések "e;nem dematerializált"e;

Nem dematerializált részvények. Az S.p.a.-ban (részvénytársaságban) lévő társasági részesedést a részvények testesítik meg, így minden részvényes jogosult arra, hogy olyan osztalékos értékpapírt bocsássanak ki a részére, amely megfelel a részesedésének. A részvények tehát olyan társasági részesedések, amelyek szabadon átruházhatók, és amelyek általában olyan dokumentumok formájában jelennek meg, amelyek a forgatható értékpapírokra vonatkozó szabályozásnak megfelelően cserélnek gazdát.

Ha a lefoglalás „nem dematerializált” részvényekre vonatkozik, az a bírósági végrehajtó végzi el, amely közvetlenül tudomást szerez a jogosultságot magában foglaló dokumentumról (polgári törvénykönyv, 1997. szakasz), méghozzá az ingó vagyon lefoglalásának megfelelő módszerével: az adóstól foglalja le, amennyiben az ingóság cartula (latin: forgatható értékpapír), illetve harmadik személynél történő lefoglalás útján, ha az értékpapír harmadik személy (hitelintézet vagy más értékpapír-kezelő, illetve megbízott közvetítők) birtokában van.

A polgári törvénykönyv 1997. szakasza A követelésen fennálló korlátozások hatálya. A forgatható értékpapíron feltüntetett jogon vagy az általa képviselt dolgokon fennálló zálogjog, zár alá vétel, lefoglalás vagy egyéb korlátozás nem érvényes, amennyiben az értékpapírra nézve nem teljesítik őket.

A polgári törvénykönyv 2024. szakasza értelmében a követelésen fennálló korlátozás a kibocsátóval, valamint harmadik személyekkel szemben azt követően fejti ki hatását, hogy az említett személyeket értesítették az értékpapírra vonatkozó lefoglalásról.

A polgári törvénykönyv 2024. szakasza A követelésen fennálló korlátozások.

A követelésen fennálló korlátozás csak akkor fejti ki hatását a kibocsátóval, valamint harmadik személyekkel szemben, ha azt az értékpapíron, valamint a nyilvántartásban feltüntették.

Végül a polgári eljárási törvénykönyv 520. szakasza szerint az osztalékos értékpapírt be kell nyújtani a cégbírósághoz.

2. Dematerializált részvények

A jelenleg hatályos rendelkezések alapján a részvénytársaságok mellőzhetik az osztalékos értékpapírok kibocsátását, és azokat dematerializált részvényekkel helyettesíthetik. A „dematerializálás” kifejezés azt jelenti, hogy a tőzsdén jegyzett pénzügyi eszközök, valamint azok az eszközök, amelyek a leginkább hozzáférhetők a nyilvánosság számára, már nem papíralapú okmányként jelennek meg, hanem pusztán könyvelési tételként.

A részvények dematerializálási folyamata miatt - amit az 1998.június 24-i 213. sz. törvényerejű rendelet intézményesített - a jogalkotónak új rendelkezéseket kellett bevezetnie arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet feljegyzéseket tenni a szóban forgó „immateriális” értékpapírok tekintetében (mivel lehetetlen volt elvégezni az eszköz nyilvántartásba vételét és átruházását). Ezért - a 213/1998 törvényerejű rendelet 34. szakaszában - úgy rendelkeztek, hogy megfelelő nyilvántartásba vételek útján korlátozásokat hoznak létre a pénzügyi eszközök tekintetében, figyelembe véve a közvetítőket is. Ilyen esetben a lefoglalás a harmadik személyen keresztül történő végrehajtás formájában megy végbe.

A 213/1998. törvényerejű rendelet 34. szakasza: A KORLÁTOZÁSOK LÉTREHOZÁSA

1. A jelen V. cím alatt szabályozott pénzügyi eszközökre vonatkozó bármilyen korlátozás - ideértve a köztartozásokra vonatkozó adósságinstrumentumokat érintő különös szabályokat is - csak a közvetítőt is figyelembe vevő külön nyilvántartásba vételt követően hozható létre.

2. Külön számlák nyithatók abból a célból, hogy a rajtuk nyilvántartott pénzügyi eszközökre korlátozásokat lehessen létrehozni; ilyen esetben a közvetítő felel a korlátozások létrehozására vonatkozóan kapott utasítások betartásáért, a korlátozás értékének fenntartásáért és a pénzügyi eszközökre vonatkozó jogok gyakorlásáért.

3. A kibocsátó a jelen szakaszban előírt nyilvántartásba vételekről a jogszabályok által előírt esetekben és határidőkben értesítést kap.

Az 1998. évi 213. törvényerejű rendelet nyomán a dematerializálás kötelező, ha ilyen pénzügyi eszközöket forgalomba hoznak vagy forgalomba kívánnak hozni, illetve a nyilvánosság számára elérhetővé kívánják tenni őket. Lényegében olyan értékpapírok tehát, amelyek a tőzsdén szerepelnek, vagy amelyeket be kívánnak vezetni a tőzsdére. A dematerializálás opcionális azok számára, akik olyan pénzügyi eszközöket bocsátanak ki, amelyekre nem érvényes a kötelező dematerializálás.

A dematerializált pénzügyi eszközökre vonatkozó korlátozások (ideértve a lefoglalást és a zár alá vételt is) létrehozásának rendszerét az 1998. évi 213. sz. törvényerejű rendelet 34. szakasza és a CONSOB (A tőzsdén jegyzett társaságok és a tőzsde olasz nemzeti bizottsága) által az 1988. december 23-án, a többször módosított 11768. sz. határozattal elfogadott szabályzat 45. és azt követő szakaszai tartalmazzák. A 34. szakaszban megerősített alapelv az, hogy a dematerializált pénzügyi eszközökre vonatkozó bárminemű - akár közjogi, akár magánjogi - korlátozásokat kizárólag a közvetítőnél vezetett külön számlákra történő bejegyzéssel lehet létrehozni; a közvetítő köteles a jogszabályokban meghatározott esetekben és időszakokban értesíteni a kibocsátót a bejegyzésekről. Ezenkívül az értékpapírra vonatkozó korlátozásokkal kapcsolatban a jogalkotó úgy rendelkezett, hogy a dematerializálás után a dematerializált értékpapír már nem tartozik a forgatható értékpapírok kategóriájába.

3. különbségek

Fontos megjegyezni, hogy lényeges különbségek vannak a papíralapú és a dematerializált értékpapírok között. A papíralapú értékpapírok kibocsátása úgy történik, hogy kinyomtatják és kitöltik őket, tehát az értékpapírok fizikai birtoklásán keresztül, amelyek aztán forgatmányok vagy átadás útján kerülhetnek forgalomba, a korlátozásokat pedig mind az értékpapírra, mind a kibocsátó nyilvántartásában (részvénykönyvébe) feljegyzik. A dematerializált értékpapírok esetében viszont, mivel az értékpapír fizikai formában nem létezik, egy közvetítő által vezetett számlára kerül bejegyzésre, forgalmazása pedig pusztán könyvelési bejegyzések útján történik, és ugyanezen a módon jegyzik be az esetleges korlátozásokat is. Tehát a papíralapú értékpapírok esetében a társasági jogokat az értékpapír birtoklása alapján lehet gyakorolni, míg a dematerializált értékpapírok esetében azokat a részvényes gyakorolja, a közvetítő pedig a részvényestől kért igazolás útján kap megbízást.

A Legfelsőbb Bíróság erre tekintettel az alábbi döntést hozta a dematerializálással kapcsolatban:

A forgatható értékpapírok dematerializálása (vagyis papíralapúságuk megszüntetése) az 1998. évi 231. törvény által bevezetett rendszer szerint megszünteti az értékpapír fizikai létezését, ezáltal lehetővé téve, hogy virtuálisan átadható és átruházható legyen (például elzálogosítás céljából), anélkül, hogy a papíralapú hordozót kezelni kellene vagy egyáltalán létre kellene hozni; ez azonban nem szünteti meg annak szükségességét, hogy a polgári törvénykönyv 1378. szakasza értelmében magát az értékpapírt az írás alternatíváját jelentő valamilyen mechanizmus útján immateriális vagyonként azonosítsák, máskülönben egy követelés keletkezne, nem pedig egy forgatható értékpapír (a Semmítőszék 1. kollégiumának 2000.06.14-i, 8107. sz. ítélete).

A 2001. évi 210. törvényerejű rendelet 9. szakaszának 1. bekezdése lefekteti, hogy - amennyiben azok a jogok, amelyeknek a tárgya valamilyen pénzügyi eszköz, illetve azzal kapcsolatosak, az Európai Unió valamely tagállamában lévő könyvelésben, számlán, központosított kezelésben vagy letéti rendszerben szereplő bejegyzésből vagy feljegyzésből származnak - az ilyen jogok átruházásának módját, valamint a biztosítékok és más korlátozások ilyen jogokra történő létrehozását kizárólag az a jog szabályozza, amely arra a könyvelésre, számlára, kezelésre vagy központosított letéti rendszerre vonatkozik, amelyben a bejegyzéseket vagy feljegyzéseket közvetlenül megteszik a jogosult javára.

A nemzetközi magánjog szabályozza, hogy milyen kapcsolóelv alapján oldható fel a jogrendszerek közötti összeütközés, így elismeri a központosított kezelési rendszerekben feltüntetett fizetési megbízások döntő fontosságának elvét - amelyet az irányelv is megenged -, akkor is, ha a pénzügyi eszközre korlátozás érvényesül. Nem szabad elfelejteni, hogy ez a lefoglalás vagy a zár alá vétel esetében is érvényes.

A fent említett 9. szakasz 2. bekezdése úgy rendelkezik, hogy amennyiben a könyvelés, számla, központosított kezelési vagy letéti rendszer Olaszországban van, és olyan pénzügyi eszközökről van szó, amelyek az 1998. évi 213. törvényerejű rendelet fenti 28. szakasza szerinti dematerializálás alapján nem kerültek bejegyzésre valamely olasz rendszerbe, az átruházást, valamint a terheket és biztosítékokat szintén a törvényerejű rendelet V. címe szabályozza.

Úgy tűnik, az elv nemcsak azoknak a megbízásoknak a határozott jellegére vonatkozik, amelyek az értékpapírok olyan fizetési vagy szabályozási rendszerében szerepelnek, amelyet a 2001. évi 210. törvényerejű rendelet szabályoz. Ha ez az értelmezés helyes, abból levezethető, hogy minden olyan esetben, amikor egy Olaszországban található központosított kezelési rendszerről van szó, a 9. szakasz 1. bekezdésének előírása szerint a korlátozás feljegyzése a dematerializált értékpapírok tényleges szabályozása útján mehet végbe (Kamara - Jogi jelentéstervezet, 3578. sz., XIV, Törvényhozás).

A SZEMÉLYEGYESÍTő TÁRSASÁGOKBAN LÉVő RÉSZESEDÉSEK LEFOGLALÁSÁNAK TÁRGYA ÉS MÓDJA

A személyegyesítő társaságokban (S.n.c.-k és S.a.s.-ek) az összes tag felel a társasági kötelezettségekért (kivéve a korlátozott felelősségű tagokat, akik a tőkéből való részesedésük erejéig felelnek). Ez a korlátlan személyes felelősség szubszidiárius jellegű; a vállalati hitelezők a polgári törvénykönyv 2304. szakasza értelmében az egyes tagoktól nem kérhetik követeléseik kifizetését, még akkor sem, ha a társaság felszámolás alatt áll, mindaddig, amíg a társasági vagyonra nem vezettek végrehajtást.

A Semmítőszék 2. kollégiumának 18653. sz. ítélete (2004.09.16.). Az a szubszidiárius viszony, amely a személyegyesítő társaságok tagjainak felelőssége és a társaság - amely elsősorban felel a társaság tartozásaiért - felelőssége között fennáll, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a tagok és a társaság egyetemlegesen feleljen ugyanazon kötelezettségek tekintetében, jóllehet különböző fokig.

A fordított helyzet, amikor egy hitelező a társasági részesedést egy tag/adós személyes tartozása miatt kívánja lefoglalni, ettől eltér, és sokkal összetettebb.

Annak megvizsgálása előtt, hogy egy személyegyesítő társaságban fennálló részesedések milyen mértékben képezhetik jogok, illetve végrehajtási eljárás tárgyát, meg kell állapítani az alábbiakat:

• 1. a jogosultság és a társasági részesedés átruházása nem történhet meg a többi tag beleegyezése vagy a társasági szerződés külön rendelkezése hiányában;
• 2. a társasági részesedés átruházása - ha annak lehetőségéről a társasági szerződés rendelkezik - nem jár a társasági vagyont alkotó vagyontárgyak tulajdonjogának - vagy az oszthatatlan tulajdonnak - az átruházásával, hanem csupán a társasági részesedésből álló immateriális ingóság kerül átadásra, a tagi minőséghez tartozó igazgatási és testületi jellegű jogokkal és kötelezettségekkel együtt;
• 3. az „átruházható” társasági részesedést olyan ingósághoz hasonló immateriális vagyonnak kell tekinteni, amelyet nem jegyeztek be semmilyen közhiteles nyilvántartásba a polgári törvénykönyv 812. szakaszának utolsó bekezdése szerint, mivel nagy valószínűséggel jogok vonatkoznak rá, a jogi vagyonnak a polgári törvénykönyv 810. szakaszában szereplő fogalma szerint.

Ezekből a gondolatokból, különösen a második pontból (a személyegyesítő társaságokban a tagok nem társtulajdonosai a társasági részesedéseknek, azok kizárólagos tulajdonosa a társaság) kiindulva kizárható a polgári eljárási törvénykönyv 599. és 601. szakaszának (az oszthatatlan vagyontárgyak lefoglalása), valamint a harmadik személyeken keresztül történő lefoglalást szabályozó rendelkezéseknek az alkalmazása a tulajdonrésznek a tag hitelezői által történő lefoglalása tekintetében.

A korlátok tekintetében a polgári törvénykönyv 2270. szakaszára kell hivatkozni:

„A tag hitelezője - mindaddig, amíg a társaság létezik - érvényesítheti a jogait az adósnak járó nyereség tekintetében, a felszámolás során pedig biztosítási intézkedéseket valósíthat meg az adós tulajdonrészével kapcsolatban.

Ha az adós többi vagyona nem elegendő tartozásai fedezéséhez, a tag hitelezője bármikor jogosult az adós tulajdonrészének kifizetését is kérni. A tulajdonrészt a kérelemtől számított három hónapon belül ki kell fizetni, kivéve, ha határozat születik a társaság megszüntetéséről.”

valamint a polgári törvénykönyv 2305. szakaszára:

„Mindaddig, amíg a társaság létezik, a tag hitelezője nem kérheti az adós tulajdonrészének kifizetését.”

A Semmítőszék 2002. november 7-i ítélete új értelmezést adott az ügyben, mivel a kérdéssel kapcsolatos jogelmélet és joggyakorlat úgy tartotta, hogy sem az S.n.c. (közkereseti társaság), sem az S.a.s. (betéti társaság) társasági részesedéseit nem lehet lefoglalni.

A fent említett ítéletben a Legfelsőbb Bíróság megerősítette, hogy a személyegyesítő társaságokban lévő tulajdonrészek nem képezhetik lefoglalás tárgyát (azzal, hogy a tulajdonrész a tulajdonosok megállapodásának külön kikötése alapján az eladó és a vevő kérésére átruházható); a döntést az alábbi érvekre alapozták:

• a. elvileg amíg a társaság létezik, a tulajdonrészek nem foglalhatók le, és nem adhatók át a tag hitelezőjének;
• b. a személyegyesítő társaságok hagyományos jellemzője, hogy a tagok közötti viszony bizalmi viszony (intuitus personae), ami azzal jár, hogy a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában a társasági tulajdonrészt csak az összes tag vagy a tőke többségét képviselő tagok egyetértésével lehet átruházni (polgári törvénykönyv, 2252., 2284. és 2322. szakasz). A tulajdonrész lefoglalása, ami azzal jár, hogy a társasági struktúrába egy új személy kerül beillesztésre a többi tag szándékainak figyelmen kívül hagyása mellett, olyan változást jelentene, ami összeegyeztethetetlen ennek a társasági formának a sajátosságaival;
• c. amikor a jogalkotó úgy döntött, hogy lehetővé teszi, hogy a tag hitelezői az adós társasági részesedése által megtestesített vagyonból elégítsék ki a követeléseiket, rendelkezett annak lehetőségéről is, hogy ne csak lefoglalást, hanem a tulajdonrész kifizetését is lehessen kérni, ami bár a társaság vagyonából történik, nem okoz változást a társaság szerkezetében;
• d. a tulajdonrész lefoglalásának lehetetlenségéhez nem kapcsolódik a vállalati hitelezők védelmének követelménye (a tulajdonrész kifizetése, ami a társasági vagyon csökkenésével jár, kevésbé kényelmes megoldás az ilyen személyek számára), sokkal inkább a tagok védelméről van szó, tekintettel arra, hogy mindegyikük személyisége fontos szerepet kap a kölcsönös kapcsolatukban;
• e. a társasági részesedés átruházásakor nem elegendő az átadó és a kedvezményezett megegyezése, ha a társasági szerződés eltérően rendelkezik;
• f. a szokásos eljárásról szóló jelentések alapján a társaságok sajátos modelleket alakítottak ki, amelyek eltérnek a tipikus, zárt és merev struktúrától; a társasági részesedések olyan átruházási formáiról van szó, amelyek ésszerűbbek, mint azok, amelyeket a jogalkotó teremtett meg, így például az, amikor az átruházáshoz csak a közvetlenül érdekelt felek egyetértése szükséges, amit a társaság többi tagja javára létrehozott elővásárlási jog korlátoz;
• g. ennélfogva minden tag egyetértése szükséges ahhoz, hogy valamely tag a társaságban maradjon;
• h. ebben az esetben ha a társasági szerződésbe beillesztenek egy elővásárlásról szóló szakaszt, az a többi tag szándékának háttérbe szorítását jelenti, ezért az nem védi, hanem gyengíti a személyes elemet;
• i. a „szabadon” átruházható társasági részesedések lefoglalása általánosan elismerésre került azon az alapon, hogy ebben az esetben megszűnik az az ok, amely a jogalkotó szerint indokolja a részesedések lefoglalhatatlanságát, ami ellentétes a polgári törvénykönyv 2740. szakasza által szentesített elvvel, miszerint az adós „teljes” vagyona erejéig felel a kötelezettségekért;
• j. nem lehet eltérő következtetésre jutni, még akkor sem, ha a tulajdonrész „szabad” forgalmazását a többi tagnak biztosított elővásárlási jog korlátozza;
• k. ezenkívül a társasági részesedések forgalmára vonatkozó „korlátozások” érvényességét (ideértve azok végrehajtás alatti érvényességét is) a jogalkotó egy rendelkezésben (a polgári törvénykönyv 2480. szakaszának 2. bekezdése, jelenleg a polgári törvénykönyv 2371. szakasza) kifejezetten elismerte, amely rendelkezést ugyan a korlátolt felelősségű társaságokra hivatkozva alkottak meg, mint ismertettük, azt nem ennek a társasági formának a sajátosságai alapozzák meg. Rendszerbeli elhelyezkedésének a törvénykönyvön belüli összehangolási hiba az oka, ezért az értelmezés szempontjából annak nincs jelentősége (a rendelkezést a részvénytársaságokra is alkalmazandónak tekintik);
• l. a vizsgált szabály (a polgári törvénykönyv 2471. szakasza) valójában általánosan utal a „nem szabadon átruházható” tulajdonrészekre, ezért szövegezése alapján nem lehet különbséget tenni az elővásárlási és egyéb kikötések között, amelyek a szabályos eljárás során többféle módon is befolyásolják a részesedések forgalmát;
• m. így semmi akadálya annak, hogy elismerjük, hogy az egyes tagok hitelezői azokra a tulajdonrészekre is kérhetnek végrehajtást - a társaság vagy a tagsági jogviszony megszüntetése előtt is -, amelyek forgalmát a többi tag javára létrehozott elővásárlási jog korlátozza;
• n. Következtetés: „Azok a társasági részesedések, amelyek átruházásához a társasági szerződés rendelkezése alapján elegendő az átadó és a kedvezményezett egyetértése - kivéve, ha a többi tagnak elővásárlási joga van -, biztosítási intézkedés tárgyává válhatnak, valamint lefoglalhatók a tag hitelezői javára, a társaság megszüntetését megelőzően is.”

A Semmítőszék 1. kollégiumának 7886. sz. ítélete (2006.04.05.). A személyegyesítő társaságokban a tagok egyesülésének kollektív jellege (ami akkor valósul meg, ha a társaságnak neve, székhelye, ügyvezetése és képviselői vannak), valamint az üzleti célok elérésére szánt vagyon autonómiája (amit a tagok jogutódlásához kapcsolódó szinte teljes közömbösség és a társasági hitelezők számára a lefoglalandó vagyon kiválasztására előírt viszonylag szigorú rendszer tükröz) olyan jogi eszközt alkot, amely a tagoknak biztosítja az egységes cselekvés lehetőségét, ez azonban nem jelenti azt, hogy ezt a pluralitást egy külön jogi személy egységében oldják fel. Ezért míg a társaság belső viszonyaiban ki kell zárni azokat a szándékokat vagy érdekeket, amelyek távol állnak a tagok szándékaitól vagy érdekeitől, sőt esetleg azokkal ellentétesek, eljárási szempontból a meghallgatásokon minden tagnak jelen kell lennie, a határozatokat pedig mind a tagok, mind a társaság részére kiadják. (Ezen elv alkalmazása alapján a Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, hogy egy személyegyesítő társaságon belül a társasági részesedések tagok közötti átruházásának érvénytelenítésére irányuló kérelemhez nem kell a feleket és a társaságot is meghallgatni.)

AZ INGATLANOKKAL KAPCSOLATOS JOGOK

A polgári eljárási törvénykönyv 555. szakasza szerint az „immateriális jogok” (korlátolt dologi jogok) szintén lefoglalhatók, akárcsak az immateriális vagyon.

Az immateriális jogok olyan személy javára létrehozott használati jogok, aki nem az épület tulajdonosa, és nem módosíthatja az épület gazdasági célját; ezek a következők: felülépítményi jog (superficies), bérlet, haszonélvezet, használat, lakhatási jog és a szolgalmak.

Az ingatlanvagyonra vonatkozó rendelkezések és a kapcsolódó intézkedések a korlátolt dologi jogokra is érvényesek (polgári törvénykönyv 813. szakasz).

Az ingatlanra vonatkozó korlátolt dologi jogok létrehozását és átruházását írásba kell foglalni (polgári törvénykönyv 1350. szakasz).

1. HASZONÉLVEZETI JOG

A haszonélvezeti jog valaki más tulajdonának haszonélvezetét jelenti. A haszonélvezet időben korlátozott: egyéb rendelkezés hiányában úgy tekintendő, hogy a jogosult életére szól.

A jogosult átruházhatja a jogát másokra, jelzálogot engedélyezhet, valamint bérbeadhatja a haszonélvezet tárgyát képező dolgokat.

2. HASZNÁLATI JOG

A használat a vagyontárgy használatának jogát foglalja magában, és ha az nyereséges, a hasznok szedésének jogát a jogosult saját, valamint családja szükségleteit meg nem haladó mértékben. A használati jog nem ruházható át, illetve nem adható bérbe. A használati jog a jogosult halálával megszűnik.

Foglalás harmadik SZEMÉLYNÉL

1. BEVEZETő

A harmadik személynél történő lefoglalást a polgári eljárási törvénykönyv 543-554. szakaszai szabályozzák.

A polgári eljárási törvénykönyv 543. szakasza

Az adós harmadik személyekkel szembeni követeléseinek, illetve az adós harmadik személyek birtokában lévő tulajdonának lefoglalása egy olyan dokumentum alapján történik, amelyet személyesen kell a harmadik személy, valamint az adós részére kézbesíteni a 137. és azt követő szakaszoknak megfelelően.

A 492. szakaszban említett, az adós ellen kiadott határozaton kívül a dokumentumnak az alábbiakat is tartalmaznia kell:

1. az igény megjelölése, amelyre tekintettel az eljárást indítják, valamint a végrehajtható okirat és a végrehajtási felszólítás;

2. legalább általános utalás a tartozás által érintett tárgyakra és összegekre, valamint a harmadik személy utasítása, hogy azokat a bíró határozata hiányában ne használja;

3. az illetékes bíróság illetékességi területén belüli lakcím vagy kézbesítési cím;

4. a harmadik személy és az adós beidézése a harmadik személy lakóhelye szerinti bíróság előtti megjelenésre annak érdekében, hogy a harmadik személy megtehesse az 547. szakaszban említett nyilatkozatot, és hogy az adós jelen legyen a nyilatkozat megtételekor; a harmadik felet akkor idézik be, amikor a lefoglalás az 545. szakasz harmadik és negyedik bekezdésében említett igényekkel kapcsolatos, egyéb esetekben pedig az 547. szakaszban említett nyilatkozatot tíz napon belül, ajánlott levélben kell közölni azzal a harmadik személlyel, aki igényt tart az adós harmadik személy által birtokolt vagyontárgyaira.

A tárgyalási határidők tekintetében be kell tartani az 501. szakaszban szereplő rendelkezéseket.

A bírósági végrehajtó, aki kézbesítette az okiratot, köteles annak eredeti példányát haladéktalanul elhelyezni a bíróság irodájában annak érdekében, hogy a 488. szakaszban említett aktát létrehozhassák. Az aktának tartalmaznia kell a végrehajtható okiratot és a végrehajtási felszólítást, amelyeket a lefoglalást kérő hitelezőnek a meghatározott megjelenésekor le kell adnia a bíróság irodájában.

(A 314. szakaszt hatályon kívül helyezte az 1998. február 19-i 51. sz. törvényerejű rendelet 71. szakasza.)

Az ingóságokon kívül a törvény az adós harmadik személyekkel szembeni követeléseinek lefoglalását is szabályozza.

Az ingóvégrehajtás terén nemrégiben megvalósított reform véget vetett a jogelmélet és a joggyakorlat által sokat vitatott következő kérdésnek: „A harmadik személynél történő lefoglalás körében a harmadik személy a végrehajtási adóssal szembeni összes tartozását köteles lekötni és fenntartani vagy csak a végrehajtási hitelező követelésének megfelelő összegben köteles erre?”.

A jogalkotó ebbe a kérdésbe úgy avatkozott be, hogy - a polgári eljárási törvénykönyv 546. szakaszának módosítása útján - törvénybe foglalta, hogy ha egy adós harmadik féllel szembeni követelését lefoglalják, a követelést az adóssal szembeni igény másfélszerese erejéig kell fenntartani.

546. szakasz, 1. bekezdés: A harmadik személy kötelezettségei. Attól a naptól kezdve, amelyen az 543. szakaszban meghatározott dokumentumot kézbesítették, a harmadik személyre a jog a zárgondnok kötelezettségeit rója azon tárgyak és összegek tekintetében, amelyekkel tartozik, a végzésben szereplő követelés másfélszeresének erejéig.

2. a lefoglalás MÓDJA:

A harmadik személynél történő lefoglalásról szóló dokumentum célja, hogy zálogjogot hozzon létre az adós követelésén az adós harmadik személy birtokában lévő értékeit zár alá vétető személy kielégítése céljából.

Az adós harmadik személyekkel szembeni követeléseinek, illetve az adós harmadik személyek birtokában lévő tulajdonának lefoglalása egy olyan dokumentum alapján történik, amelyet személyesen kell a harmadik személy (polgári eljárási törvénykönyv, 546. szakasz), valamint az adós részére kézbesíteni a 137. és azt követő szakaszoknak megfelelően. A harmadik személynél történő lefoglalás legfontosabb momentuma a szóban forgó dokumentum kézbesítése, jóllehet az eljárás számos egyéb elemet tartalmaz.

Megjelenését tekintve a dokumentum két különálló részből áll: az első részt a pernyertes fél hozza létre, és a polgári eljárási törvénykönyv 543. szakaszában felsorolt elemeket tartalmazza, míg a törvény 492. szakaszában meghatározott információk a második, a bírósági végrehajtó által aláírt részben találhatók.

3. FOGANATOSÍTÁS

A zárolás nemcsak a polgári eljárási törvénykönyv 543. szakaszában említett dokumentum kézbesítése útján foganatosítható - amely alapján a harmadik személy a tartozással érintett összegeket azonnal hozzáférhetetlenné teszi, ezáltal veszélyeztetve a lefoglalás hatékonyságát és megvalósíthatóságát -, hanem a harmadik személy pozitív nyilatkozatával vagy a követelés jogi megerősítésével is. Ez az a két módszer, amely alapján a gyakorlatban pontosan megállapítható, hogy mely vagyontárgyakkal vagy összegekkel tartozik a harmadik személy, illetve hogy mely vagyontárgyak vagy összegek vannak a harmadik személy birtokában a kifizetés vagy átadás esedékességének időpontjában.

A lefoglalási végzés kézbesítésének dátuma és a tárgyalás napja között a polgári eljárási törvénykönyv 501. szakaszában meghatározottak szerint legalább tíz napnak el kell telnie.

A bírósági végrehajtó, aki kézbesítette a felszólítást, köteles a kézbesítést követően annak eredeti példányát haladéktalanul elhelyezni a bíróság irodájában - vagy a bíróság decentralizált részlegénél - annak érdekében, hogy a végrehajtási aktát létrehozhassák. Az aktának tartalmaznia kell a végrehajtható okiratot és a végrehajtási felszólítást, amelyeket a lefoglalást kérő hitelezőnek be kell nyújtania a bíróság irodájához, amikor az eljárás során bejegyzést tesznek az aktába.

4. AZ ILLETÉKES BÍRÓSÁG

Az 543. szakasz 4. bekezdése előírja, hogy a harmadik személynek és az adósnak meg kell jelennie a harmadik személy lakóhelye szerinti bíróság előtt.

Nyilvánvaló nehézségek merülhetnek fel, amikor az ügyben olyan jogi személyek szerepelnek, amelyeknek különböző területi struktúrái vannak, így például bankok, postahivatalok, szociális intézmények, közigazgatási szervek stb.

Az alábbiakban meghatározott kivételektől eltekintve általában az az elv érvényesül, hogy amennyiben a harmadik személy jogi személy - valamilyen társaság -, az annak székhelye szerinti bíróság lesz az illetékes vagy a jogi személy azon kirendeltségének székhelye szerinti bíróság, amely a kérelemre okot adó jogviszonyért felelős, és amely rendelkezik olyan képviselővel, aki - mivel irányítási joggal rendelkezik a szóban forgó jogviszony felett (ennélfogva képviseleti joga is van) - jogosult megtenni a polgári eljárási törvénykönyv 547. szakasza szerinti harmadik fél által tett nyilatkozatot.

5. BÉREK ÉS FIZETÉSEK

Amennyiben a követelés valamilyen közszolgáltatás engedélyesével fennálló munkaviszonyból vagy egyéb jogviszonyból származik, egy másik szabályt kell alkalmazni, amely az 1950. január 5-i 180. sz. elnöki rendelet 1., 3. és 4. szakaszaiból, valamint az Alkotmánybíróság 1994. június 10-i 231. sz. ítéletéből vezethető le: az illetékes bíróág az a bíróság, amelynek területén a munkabér kifizetésére köteles igazgatási szerv vagy iroda található.

A 2004. december 30-i 311. sz. törvény 137. szakasza.

Az 1950. január 5-i 180. sz. elnöki rendeletben említett, a közigazgatásban dolgozó személyek munkabérének és nyugdíjának zárolására, lefoglalására és átadására vonatkozó jogszabályokat egységes szerkezetbe foglaló törvény az alábbiak szerint módosul:

1. szakasz, 1. bekezdés: a „közlés vagy szállítás” szavak után a következő szavak kerülnek beillesztésre: „valamint a magánvállalkozások”;

a III. cím összefoglalását a következő szöveg váltja fel: „állami alkalmazottak olyan munkabérének átadása, amelyet nem garantál az alap, valamint a nem az állam által alkalmazott állami hivatali dolgozók és fizetett alkalmazottak és a magánszemélyek által alkalmazott személyek munkabérének átadása”;

a 34. szakaszt hatályon kívül helyezték;

54. szakasz, 1. bekezdés: „a jelen cím szerint” szavakat a következő szöveg váltja fel: „a II. cím és a jelen cím szerint"e;.

ÁLLAMI ALKALMAZOTTAK

Az állami alkalmazottakkal szembeni lefoglalások különös esetére tekintettel, az Alkotmánybíróság 231/94 sz. ítélete nyomán a Legfelsőbb Bíróság több alkalommal kinyilvánította azt az elvet, amely szerint az a bíróság illetékes, amelynek területén a munkabér kifizetésére köteles igazgatási szerv vagy iroda található.

A POSTE ITALIENE [OLASZ POSTA] ÉS A MUNKAVISZONYOK

Ezt az elvet követve, ha a harmadik fél például egy posta, a követelés behajtására irányuló eljárásra kizárólag tehát nem választható az a bíróság, amelynek területén a Poste Italiene (az olasz posta) található) az a bíróság illetékes, amelynek területén annak a cégnek az irodája található, amely az adóst foglalkoztatja, amennyiben a végrehajtás tárgya olyan követelés, amellyel az adós a munkaviszony révén rendelkezik. (Lásd a Semmítőszék 3. kollégiumának 2008. május 7-i, 11180. sz. határozatát). Ellenben ha a követelések egy postai számlán elhelyezett összegből származnak, a fenti, bankokra vagy társaságokra megállapított elv alkalmazandó.

NYUGDÍJ

Ugyanez az elv érvényes az állami alkalmazottak tekintetében, amennyiben a harmadik fél nyilatkozatát egy szociális szervnek kell megadnia. A végrehajtással érintett személy nyugdíja tekintetében nem az intézmény székhelye szerinti bíróság illetékes, hanem - és ebben az esetben sincs választási lehetőség - a nyugdíjat folyósító hivatal helye szerinti bíróság.

A Semmítőszék 1. kollégiumának 9016. sz. ítélete (1997.09.12.).

Az adós követeléseinek kötelező lefoglalása tekintetében, ha a harmadik személy adós jogi személy, ez a körülmény a polgári eljárási törvénykönyv 26. szakaszának 2. bekezdésében a lakóhely tekintetében előírt követelmény kiigazításaként azzal jár, hogy az illetékes bíróságot arra a helyszínre tekintettel kell megállapítani, ahol az adós található; az így megállapított illetékességgel nem versenyezhet a jogi személy valamely kirendeltségének helye szerinti bíróság, figyelembe véve, hogy ez a versengő illetékesség (amely negatív következménnyel jár valamely követelés különböző bíróságok előtt történő lefoglalására nézve, és nagy valószínűséggel konfliktust idéz elő a különböző helyszíneken pert indító hitelezők között) arra az eshetőségre vonatkozik, hogy valamilyen értékpapírt bekérnek, amely eshetőség nem fordul elő újra abban az esetben, ha a felet beidézték azért, hogy megtegye a polgári eljárási törvénykönyv 543. szakasza szerinti harmadik fél által tett nyilatkozatot. Tehát az I.N.P.S.-től (Nemzeti Társadalombiztosítási Intézet - olyan szerv, amely szerepel az 1950. január 5-i 180. sz., a közigazgatásban dolgozók munkabérének zárolására, lefoglalására és átadására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazó elnöki rendelet 4. szakaszában felsorolt közigazgatási szervek között) származó járandóságok lefoglalásának esetében, akár munkabérről, nyugdíjról vagy hasonló juttatásról van szó; a lefoglalást nem az intézmény székhelyén kell foganatosítani, hanem annál a területi irodánál, amely az adott fizetési jogviszonyt kezeli, amely alapján a lefoglalható követelés létrejött; ez a szerv lesz illetékes a polgári eljárási törvénykönyv 543. szakaszában említett nyilatkozat megtételére, és az adott területi iroda szerinti bíróság lesz az illetékes az ügyben.

Az Alkotmánybíróság ítéletei alapvető fontosságúak voltak a nyugdíjak lefoglalása tekintetében. Különösen a Tanács 2002. december 4-i 506. sz. ítéletét követően, a nyugdíjkifizetések abszolút védelme már nem létezik; a nyugdíjaknak, járadékoknak és egyéb nyugellátásoknak kizárólag azok a részei mentesülnek a végrehajtás alól - a jog csak a minősített esetekben enged meg kivételeket -, amelyek a nyugdíjas személy megélhetésének biztosításához szükségesek; a fennmaradó résznek az egyötödét lehet lefoglalni.

A Tanács fenti határozatának az alábbi megfontolás volt a kiindulópontja: „Valójában az a közérdek - amelyben a közösségi szolidaritás követelménye jut kifejezésre -, hogy a nyugdíjba vonult személy olyan kifizetést kapjon, „amely biztosítja a megélhetését” magában foglalhatja, sőt magában kell foglalnia azt is, hogy a harmadik személyeknek a nyugdíjat/vagyont érintő hitelezői jogainak érvényesítési lehetősége szűkebbé válik; ez azonban nem lehet abszolút és általános jellegű, hanem meg kell felelnie az ésszerűség követelményeinek, amelyek egyrészt megkövetelik annak biztosítását, hogy a nyugdíjas személy megfelelő megélhetése minden esetben (tehát akkor is, ha ez harmadik személyek jogainak feláldozásával jár) biztosított legyen, másrészt pedig hogy ez indokolatlan mértékben ne jelentse a harmadik felek követeléseinek feláldozását, vagyis azt, hogy a nyugdíj teljes egészében olyan vagyon legyen, amelyből nem elégíthetik ki a követeléseiket.”

6. A VÉGREHAJTÁS ALÓL MENTESÜLő IGÉNYEK

A követelések lefoglalását kizáró szabályokat - akárcsak az ingóságok lefoglalását kizáró rendelkezéseket - szigorúan kell értelmezni; nem lehet analógiát alkalmazni, és ezek a szabályok kivételt képeznek a polgári törvénykönyv 2740. szakaszában lefektetett elv alól, amely az adós tartozásainak az adós vagyona formájában meglévő általános biztosítékát tartalmazza.

A polgári eljárási törvénykönyv 545. szakaszában felsorolt védett követelések a következők:

• tartási járadékok, kivéve a tartásdíjat; a kivétel érvényességéhez minden esetben bírói engedély szükséges, és az csak a bíró által végzésben meghatározott részre vonatkozik (relatív mentesség a végrehajtás alól);
• állami kompenzációs juttatásokkal vagy segélyekkel kapcsolatos követelések, például a szegények jegyzékében szereplő személyek részére, illetve az anyasági támogatás, a betegségre vagy temetésre tekintettel biztosítási alapoktól vagy jótékonysági szervezetektől járó összegek.

A magánszemélyek munkabérrel vagy más munkaviszonyból származó járandósággal kapcsolatos tartozásai - ideértve a felmondással kapcsolatosakat is - tartási kötelezettség miatt a bíróság által meghatározott mértékben lefoglalhatók. Ezeknek az összegeknek az állammal, a megyékkel és a helyi hatóságokkal szembeni köztartozás esetén az egyötöde foglalható le, ugyanolyan mértékben, mint más követelések esetében.

Ha a fenti okok egyidejűleg következnek be, a lefoglalás mértéke nem haladhatja meg az említett összegek felét.

SZELLEMI TULAJDON

A 2005. február 10-i 30. sz. törvényerejű rendelet szerint a szellemi tulajdonjogok végrehajtás tárgyát képezhetik.

Az ilyen végrehajtásra a polgári eljárási törvénykönyv által az ingóságokra megállapított végrehajtási szabályokat kell alkalmazni.

A szellemi tulajdonjogok lefoglalása úgy történik, hogy a bírósági végrehajtó kézbesít egy dokumentumot az adósnak.

A dokumentumnak az alábbiakat kell tartalmaznia:

• a) a szellemi tulajdonjog lefoglalásának kinyilvánítása és a jog azonosításához szükséges ismérvek megemlítése;
• b) az okirat kelte és a végrehajtható formában történő elküldésének ideje;
• c) az az összeg, amelyre a végrehajtást végzik;
• d) a hitelező és az adós vezetékneve, keresztneve és lakóhelye;
• e) a bírósági végrehajtó vezeték- és keresztneve.

4. A kézbesítés napjától kezdve az adós ellátja a végrehajtási zárgondnoki kötelezettségeket a szellemi tulajdonjog tekintetében, ideértve az esetleges bevételekkel kapcsolatos teendőket is. A kézbesítés napja után felhalmozódott azon bevételt, amely a szellemi tulajdonjogra vonatkozó használati jog megadásából származik, az értékesítésből befolyó összeghez kell adni a későbbi átadás érdekében.

A szellemi tulajdonjog lefoglalásáról szóló végzést a kézbesítést követő nyolc napon belül nyilvántartásba kell venni, különben semmissé válik. Amint a szellemi tulajdonjog lefoglalásáról szóló végzést nyilvántartásba vették, és mindaddig, amíg a lefoglalás hatályban van, az ezt követően nyilvántartásba vett lefoglalások az értékesítési árral szembeni kifogásnak tekintendők, amennyiben a pernyertes fél értesül róluk.

A lefoglalt szellemi tulajdonjogok értékesítése és átadása a polgári eljárási törvénykönyv vonatkozó szabályainak megfelelő alkalmazása útján megy végbe, a törvény különös rendelkezéseinek sérelme nélkül.

A szellemi tulajdonjog csak akkor értékesíthető, ha a lefoglalás óta legalább harminc nap eltelt. Az értékesítés napját megállapító végzés keltétől húsz napnak kell eltelnie az értékesítésig. A szellemi tulajdonjogok értékesítése és átadása érdekében a bíró az adott ügyben általa megfelelőnek ítélt eljárást alkalmazza, és az értékesítés közzétételéről is gondoskodik; e körben eltérhet a polgári eljárási törvénykönyvben lefektetett szabályoktól. Szükség esetén a bíró előírhatja, hogy a hirdetményt ki kell tenni a Kereskedelmi Kamara, valamint az olasz szabadalmi és védjegyhivatal helyiségeiben, továbbá közzé kell tenni a Bollettino dei diritti di proprietà industrialéban (szellemi tulajdonjogok közlönye).

A szellemi tulajdonjogra vezetett végrehajtás esetében a kérelmet benyújtó hitelező köteles legalább tíz nappal az értékesítés előtt kézbesíteni a lefoglalási végzést és az értékesítés napját rögzítő végzést azoknak a hitelezőknek, akik nyilvántartásba vett biztosítéki igényekkel rendelkeznek. Ezek a hitelezők az értékesítéstől számított tizenöt napon belül kötelesek az illetékes végrehajtó irodánál benyújtani a sorrenddel kapcsolatos kérelmeiket, a megfelelő okirati bizonyítékokkal együtt. A kérelmeket és az okiratokat bármely érdekelt fél jogosult megvizsgálni.