A végrehajtás filozófiája

Tartozás esetén a végrehajtás tárgyát képzi: 1. az adós ingóságai 2. az adós földtulajdona 3. az adós személye.^[1]

Henry Home, Lord Kames (1696-1782) bíró és filozófus, a XVIII. századi skót felvilágosodás egyik fő alakja a hitelezőkre és adósokra vonatkozó jogszabályokról a mai napig az egyik legérthetőbb leírást adta. Az ilyen eljárás, azaz az adósság fejében történő bebörtönzés nem volt elérhető gyakorlat a skóciai hitelezők számára 1880 óta.^[2] A második, egyben utolsó melléklet jelenleg szinte egy kézbesítetlen levél: az adósság ítéletben történő megállapítása egy idejétmúlt és ritkán használt eljárás, amelyet a csődeljárásról és végrehajtási eljárásról szóló 2007. évi (skóciai) törvény 79-es szakasza eltöröl. A törvény a következőket írja: 2) „a végrehajtás azon formája, amelynek során a földtulajdon lefoglalásra kerül.” Ám e törvény a mai napig nem lépett életbe.

A jelenlegi végrehajtás tehát kizárólag az adósok ingóságaira terjed ki. A ma jogásza vagy filozófusa ezt három kategóriára oszthatja fel: 1. Az adós saját vagy hitelezője birtokában lévő anyagi javai. 2. az adós minden ingó és ingatlan tulajdonát, kivéve alkalmazotti jövedelmét, a harmadik felekhez juttatják.^[3] A 3. pedig, hogy az adós jövedelme az alkalmazójához kerül.

A végrehajtás története filozófiai szemszögből

Ahogy Lord Kames Historical Law Tracts (Jogtörténeti értekezések) (1758) c. műve is leírja, az anyagi ingóságok lefoglalása a végrehajtás legősibb módja Skóciában. A római jog fényében magyarázza az alapvető gyakorlati különbséget a skóciai és az angol eljárás között. Az előbbit akkoriban poindingnek nevezték, az utóbbit pedig azóta is fieri faciasnak, azaz a végrehajtás elrendelésének. Kames X. értekezésének kezdősora - „Ingóságra és földtulajdonra irányuló végrehajtás tartozás esetén” - a skóciai törvény egyik különlegességének legérthetőbb magyarázata:

Amennyiben az adós ellenszegül vagy mulaszt, a megfelelő jogorvoslat az ingóságok lefoglalása, ezzel rendezve a hitelezők felé fennálló tartozást. A római jogban [L.15.2.de re judic.] előírt eljárás azt mondja ki, hogy az ingóságokat kell először értékesíteni, mivel azok a földtulajdonnál kisebb jelentőséggel bírnak. A római jog azonban ebből a szempontból hiányos; a hitelező elégedetlen lesz, ha az adós nem talál vevőt ingóságaira. A hiány pótlására a Császár [L.15.3.de re judic.] azt a rendeletet hozta, hogy vevő hiányában a javak racionális keretek között ítéltessenek meg a hitelezőnek.^[4]

. . . . Angiában az ingóságok lefoglalására a Király a Sheriffnek címzett levelében ad utasítást, amelyet gyakran Fieri Faciasnak neveznek. Eme gyakorlat a polgárjogból származik, amelyre nem vonatkozik szabályzat. A Sheriffet arra utasítja, hogy „az adós ingóságai közül minél többet adjon el az adósság rendezésére, a megszerzett pénzt pedig juttassa el a westminsteri bíróságra a bírói végzéssel egyetemben.” Az eljárás a mai napig ugyanez abban az esetben, ha az ingóságokra vevőt nem találnak, jogorvoslat pedig nincs.^[5]

. . . . A skóciai lefoglalólevelek megegyeznek az angol Fieri Facias bírói végzésekkel, ám a fieri facias fent említett ingóságokra vonatkozó végrehajtásának hiányossága az ősi forma szerint kerül pótlásra. Ezt a római jogból vették át. A végrehajtás menete a következő: „Az adós tulajdonában lévő ingóságokat ... a sheriffség fő burgh-jának piacterén lévő kereszthez kell szállítani és értékesíteni az adósság kiegyenlítése céljából. Ha azonban vevő nem találtatik, az ingóságokat értékegyeztetés után a hitelezőnek kell eljuttatni a tartozás rendezéseképp”.^[6]

Habár a piactereket azóta felváltották a nyilvános árverési csarnokok, azt lehet mondani, hogy adósság esetén az anyagi ingóságokkal a skót törvény szerint ugyanígy járnak el: a javak eladásra kerülnek, és ha ezekre vevőt nem találnak, az ingóságokat értékegyeztetés után a hitelezőhöz eljuttatják vagy annak odaítélik. A jelenlegi törvény a következőket mondja ki:

Amennyiben a behajtandó pénzösszeget nem éri el az árverés folyamán eladott ingóságokból befolyt összeg, valamint ha bármely árucikk eladatlan marad az aukció során - (a) az ingóság tulajdonjoga átszáll a hitelezőre, s ez nem sérti bármely harmadik fél jogát; továbbá (b) az ingóság értékét be kell számítani az esedékes tartozásba.^[7]

Amíg az adósságrendezésről és foglalásról szóló 2002. évi (skóciai) törvény nem lépett hatályba, az előbbiekben leírt eljárást lefoglalásnak hívták (vö. elkobzás). A jelen írás nem tér ki arra, hogy miért nevezték át ezt a folyamatot zár alá vételnek.^[8] Azt viszont meg kell érteni, hogy a 2002. évi törvény 58. szakasza szerint a lefoglalás eljárásának intézménye eltöröltetett.^[9] Említésre méltó az a tény, hogy a zár alá vétel egy rendeletileg szabályozott intézkedés, amelyről jelenleg valószínűleg nincs joganyag.

Mielőtt a jelenlegi törvényt bemutatnánk, a lefoglalás egy utolsó aspektusát kell megvizsgálnunk. Habár az általános szabály szerint az adós, a hitelező vagy a harmadik fél birtokában lévő ingóságokat is le lehet foglalni, J. Graham Stewart azt állítja, hogy gyakorlatban a lefoglalást kizárólag az adós olyan ingóságaira alkalmazták, amelyek ténylegesen vagy vélhetően az adós^[10] birtokában voltak, a lefoglalást mint eljárást pedig akkor használták, ha a harmadik fél birtokában voltak az adós ingóságai. Nem tiszta, hogy a bankjegyeket vagy készpénzt le lehetett-e foglalni, ám mára az elfogadott gyakorlat az, hogy a lefoglalás alól ezek kivételt képeznek.^[11] A 2002. évi törvényben nem szögezi le, hogy készpénz lefoglalható-e vagy sem.

Az évszázados bizonytalanságot a 2007. évi csődeljárásról és végrehajtási eljárásról szóló törvény egyszer és mindenkorra eloszlatja. A 174. szakasz szerint „az adós pénzére vonatkozó végrehajtás formája, amelyet pénzlefoglalásnak hívnak.” A 175. szakasz kijelenti, hogy a „pénz” magában foglalja a bankjegyet, az érmét - legyen az bármilyen pénznemben -, a csekkeket, az adósjegyeket, más forgatható értékpapírokat, a fizetési megbízásokat és a postacsekkeket. A pénzlefoglalás nem alkalmazható, ha a harmadik fél a lefoglaló.^[12] Ez arra a végkövetkeztetésre enged juttatni, hogy az adósságrendezésről és foglalásról szóló 2002. évi (skóciai) törvény 2. és 3. szakasza, a 2007. évi csődeljárásról és végrehajtási eljárásról szóló törvény 7. és 8. része, valamint az alárendelt törvényhozás (amely alól kivételt képeznek az 1. oldal 3. jegyzetében említettek) megtalálható a skóciai törvényben az adós ingóságainak lefoglalási eljárására vonatkozó rendszabályokban.

A lefoglalási eljárásban megfigyelhető főbb különbségek

1. Az ítélet előtt és után

A fenti pénzlefoglalási gyakorlatot úgy mutattuk be, mintha az a lefoglalási eljárás részét képeznék, ugyanakkor a rendeletek szerint a pénzlefoglalás valójában különálló gyakorlat. Ennek ellenére a két gyakorlat főbb vonása azonosak. Ezek a gyakorlatok csak akkor alkalmazhatók a végrehajtás alá vont adós számára, ha ítélet született, vagy adósság behajtására vonatkozó végzés kerül kiadásra, és a kifizetés felszólítás az adós számára kiküldésre került úgy, hogy a felszólítás vagy figyelmeztetés kiküldése óta 14 nap telt el a fizetés teljesítése nélkül.^[13]

Az anyagi javak lefoglalásának van még egy említendő formája: az átmeneti lefoglalás, amelyet a 2007. évi törvény 7. része vezetett be. Pénzösszeg nem foglalható le átmeneti lefoglalás keretében; azonban a bíróság felszólítást küldhet ki a peres eljárás kockázatának fennállásáról - azaz mielőtt a bíróság végleges ítéletet hozhatott volna - amelyben az adós ilyen anyagi javai (egyedüli vagy közös tulajdonú) behajtás keretében lefoglalásra kerülhet. Ez azt jelenti, hogy egy bírósági hivatalnok ekkor leltárba veheti a vagyontárgyakat, ezzel a lefoglalásra vonatkozó régebbi törvényeknél jóval korábbi időpontban biztosítva őket.

2. Kültéren vagy lakóházakban tartott tárgyak

Pénz lefoglalás és az átmeneti lefoglalás nem lehetséges lakóházakban.^[14] A lakossági tulajdonokat érinti e korlátozás azon látszólag állandó tendencia szüleménye, amely az elmúlt harminc év alatt kiszélesítette az adós védelmét.^[15] A lakóházakban tartott tárgyak lefoglalása speciális eljárás, mivel a gyakorlatra nem kerülhet sor egyedi lefoglalási parancs nélkül.^[16] Ezért ez a hitelezők ritkán veszik igénybe. Nem szükséges ismertetnünk azokat a szakaszokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy egy bírósági hivatalnok egy lakóházba léphessen a benne lévő nem mentesített tárgyak lefoglalásának végrehajtása céljából.^[17] Azt azonban nem hagyhatjuk ki, hogy megjegyezzük azokat a „lakóházakban való behajtásra” vonatkozó speciális korlátozásokat, amelyek nem érvényesek a „kültéri” behajtásra, még akkor sem, ha az a házhoz tartozó telken vagy külső területen lévő épületeiben történik. Így tehát nem tehető egyszerű különbség a társasági vagy lakossági épületekben történő lefoglalások közé. Eltérés a lakóház belső és külső területein történő behajtás esetén figyelhető meg.

Lefoglalási eljárás körvonalazása

Egy másik tagállamban hozott ítélet került bejegyzésre az edinburghi Ülésező bíróság (Court of Session) rendelkezése szerint (Skócia legfelsőbb bírósága); a visszafizetendő összeg 10 000 font; az adósok partnerségben működnek együtt, és Edinburghban valamint Glasgowban végeznek üzleti tevékenységet egy társasági épületben. Az értesítést kézbesítő személy az alábbiak szerint hajthatja végre az ítéletet:

1. A kifizetésre szóló felszólítást ad át az adósok számára - egy dokumentum, amely kijelenti, hogy ítélet született a Királynő nevében és joghatóságában, és felszólítja az adósokat a visszafizetendő összeg költségekkel együtt a hitelező számára 14 napon belül történő teljesítésére. A felszólítást a partnerségnek (cég), illetve a partnereknek egyénenként is megcímzik. A céget a tevékenység helyén értesítik; a partnerek a tevékenységük helyén vagy otthonukban kaphatják meg a felszólítást. Szükség esetén a felszólítások, amelyek lepecsételt borítékban kerülnek kézbesítésre postadobozba is elhelyezhetők.

2. Az adósságot részletező dokumentum másolata és tájékoztató csomag „biztosítandó” az adós számára a hitelező részéről a 2002. évi törvény 10. szakasza alapján. Ez általában azt jelenti, hogy a felszólítást kézbesítő személy a csomag egy másolatát a fizetési felszólítással együtt viszi a címzetthez. E rendelkezésnek eleget téve a 14 nap fizetés nélküli leteltével a hitelező utasíthatja a felszólítást kézbesítő személyt arra, hogy kíséreljen meg a cég és a partnerek valamennyi címén végrehajtani egy lefoglalást, kivéve a hozzájuk tartozó lakóházakat.

3. Reggel 8 és délután 8 óra között, nem vasárnap vagy helyi hivatalos ünnepnapon a kézbesítő személy és egy segítő tanúként eljárva visszatérnek a tevékenység helyére Edinburghba. A tisztviselő az adósság teljes összegű kifizetésére szólít fel. Amennyiben ez teljesül, akkor a kézbesítő személy érdeklődni kezd a lefoglalni kívánt tárgyak tulajdonjogát illetően^[18]; leltárba veszi a tárgyakat, beleértve azok értékbecslését, legfeljebb 4000 font értékben; a lefoglalást a helyszínen hagyott lefoglalási jegyzőkönyvvel teljesíti.

4. A kézbesítő személy a partnerek livingstoni, west lothiani otthonába megy. Senki sincs otthon, azonban egy autót lát az autóbejárón, ezért úgy véli, hogy az a partner tulajdonát képezi. Ezt a járművet 4000 font értékűre becsli, ezért egy második lefoglalási jegyzőkönyvet tölt ki, amelyet elhelyez a házban.^[19]

5. A kézbesítő személy ekkor már 8000 font értékű vagyontárgyat biztosított, így a glasgow-i üzleti épülethez megy, ahol megismétli a 3. pontban ismertetett eljárást, és 4000 font értékben vesz leltárban vagyontárgyakat. A 2002. évi törvény 25. szakasza (második lefoglalás ugyanazon a helyszínen) ugyanakkor korlátozza annak a lehetőségét, hogy egy adósságra egynél több lefoglalás történjen, amely korlátozás nem alkalmazandó azonban abban az esetben, ha az adós egynél több helyen rendelkezik lefoglalható vagyontárgyakkal.

6. Így tehát 12 000 font értékben vett leltárba vagyontárgyakat a visszafizetendő összeg és az összeg kapcsán felmerült költségek fedezésére. Az értékbecslések megtétele rendkívül fontos: amennyiben a lefoglalást követően egy vagyontárgy árverésen értékesítésre kerül a becsült érték alatti áron, akkor a felbecsült érték, nem pedig az árverésen kikiáltott alacsonyabb ár kerül levonásra a visszafizetendő összegből.^[20] Ezenfelül Lord Kames a római jog módosítására vonatkozó idézetéhez visszatérve, „értékesítés elmaradása esetén a vagyont megfelelő értékben kell a hitelező számára felszámolni”, azaz a lefoglalás idejében lejegyzett érték határozza meg, hogy egy értékesítetlen vagyontárgy milyen értékben számítandó le a visszafizetendő összegből.^[21] Az értékbecslés adósvédelmi vonatkozását az adós visszafizetési joga is mutatja. A lefoglalástól számított 14 napon belül az adós jogosult megfizetni valamennyi vagy bizonyos lefoglalt vagyontárgyak értékét azzal, hogy a tisztviselő számára a lefoglaláskor meghatározott értékkel megegyező pénzösszeget ad át.^[22]

7. Három lefoglalás történt, és mindegyik jelentendő a bíróság felé. A megfelelő bíróság a járás bíróság, amely joghatósággal bír ott, ahol a lefoglalás végrehajtásra került. Ebben a forgatókönyvben tehát a lefoglalásról szóló jelentéseket az egyes lefoglalások végrehajtását követő 14 napon belül az edinburghi, livingstoni és glasgow-i járási bíróságokhoz kell eljuttatni. (Hacsak a kézbesítő személy nem rendelkezik három hivatalos regisztrációs dokumentummal - ítélettel - akkor egy időben nem tudja valamennyi okmányt eljuttatni!)

8. Amikor a bíróság jelentette a lefoglalást, akkor azonnal kezdeményezni kell a lefoglalt vagyontárgyak elárverezését. Az értékesítésnek nyilvános árverezésen kell megtörténnie, amelyet vagy egy árverező teremben vagy ritkábban, ha nem kézenfekvő árverező teremben tartani az árverezést, akkor olyan más helyszínen (az adós lakóházától eltérő helyen), amelyet a tisztviselő alkalmasnak vél.^[23] Ezért általában a vagyontárgyakat először elszállítják az adós épületéből. Az adós számára értesítés az elszállítás ideje előtt legalább hét nappal adandó át, amelyben az árverezés helye és ideje illetve a lefoglalt vagyontárgyak elszállításának időpontja rögzítésre kerül.^[24] Az árverezés nem mehet végbe, ha a vagyontárgyak elszállítása óta legalább hét, de legfeljebb 28 nap telt el.^[25] A kézbesítő személy ezért eljuttatja a szükséges értesítést, és folyamatosan tájékoztatja a bíróságot. (Nem teljesen egyértelmű, hogy mely járási bíróság bír joghatósággal: a mi forgatókönyvünkben három bíróság kapott jelentést a lefoglalásról, azonban a lefoglalt vagyontárgyak árverezése egy árverező teremben történik meg Livigstonban. Feltehetően helyes gyakorlat tájékoztatni mindazokat a bíróságokat az árverezésről, amelyek jelentést kaptak a lefoglalásról.)

9. A vagyontárgyak elszállítását és az árverezés helyének és idejének értesítését követően a tisztviselő és egy segítő tanúként eljárva részt vesz az árverezésen és feljegyzést vezetnek az értékesített lefoglalt vagyontárgyakról, részletezve, hogy az egyes vagyontárgyak milyen áron keltek el.^[26] A hitelezőnek ügyelnie kell arra, hogy az immár az ő tulajdonába került vagyontárgyakat az árverezést követő három napon belül elszállítsa, ellenkező esetben a tulajdonjog visszaszáll az adósra.^[27]

10. Végül, az árverezést elrendelő tisztviselő az árverezés napját követő 14 napon belül jelentést küld a bíróság részére. Ezt a bíróság vizsgálat alá helyezi, és nyilatkozatot állít ki az adós által esedékes és a felé esedékes összegek egyenlegéről.^[28]

1. [Henry Home, Lord Kames] Historical Law-Tracts, 2. kiadás (Edinburgh, 1761), 331. oldal

2. Az 1880. évi adósokra vonatkozó (skóciai) törvény

3. Ilyen esetben a harmadik fél birtokában lévő anyagi javak zár alá vételre és nem lefoglalásra kerülnek. Mivel a jelen jegyzet a lefoglalási eljárásokra korlátozódik, a zár alá vétel végrehajtását a 4-es e-jegyzet tárgyalja.

4. Historical Law-Tracts, p. 313.

5. Ibid., p.314.

6. Ibid., p.317.

7. Adósságrendezésről és foglalásról szóló 2002. évi (skóciai) törvény, 31. szabály (2) bekezdése.

8. Lásd Skóciai jogi bizottság Beszámoló a lefoglalásról és az ingóságok kényszerített eladásáról (Skóciai törvény, 177. szakasza), pl. 2.51: „Tisztában vagyunk vele, hogy a „lefoglalás” és az „ingóságok kényszerített eladása” kifejezések nagy érzelmi konnotációkkal bírnak, és hogy az eljárás nevének megváltoztatása szimbólum értékű lehet, megtartva az alapvető rendelkezéseket. Azonban kihangsúlyoznánk a változtatás korlátolt természetét. A változtatás nem ajánlott.” Továbbá lásd a kongresszusi bizottság munkáját, a Union Internationale des Huissiers de Justice et Officiers Judiciaires (Tunis, 2003), 9.11 et seq. XVIII. kongresszusát.

9. A lefoglalást nem törölte el a Lefoglalás és ingóságok kényszerített eladásának eltörléséről szóló 2001. évi törvény (asp 1). A törvénycikk nem lépett hatályba, és a 2002. évi törvény 27. szakaszának 3-as toldaléka visszavonta.

10. J. Graham Stewart, A Treatise on the Law of Diligence (Edinburgh, 1898), pp. 338/9.

11. G. Maher and D.J. Cusine, The Law & Practice of Diligence (Edinburgh, 1990), 7.53 (Az írásban azt feltételezik, hogy a fémpénz immateriális, és nem anyagi ingóság).

12. 2007. évi törvény, 174(3)(b).

13. Lefoglaláshoz, 2002. évi törvény, 10(3)(a); pénzlefoglaláshoz, 2007. évi törvény, 174 (2).

14. Pénzlefoglaláshoz, 2007. évi törvény, 174(3)(a); átmeneti lefoglaláshoz, 2002. évi törvény, 9B(a).

15. A Skót Jogi Bizottság által készített Scot Law Com No 95 (2 vols., Edinburgh, 1985) című tanulmány elismerte a behajtási törvények reformjához szükséges társadalmi és politikai tudatosságot: Idézésre és adósvédelemre készült jelentés.

16. 2002. évi törvény 3. része

17. További tudnivalókért lásd, 2002. évi törvény, 47-49. szakasza és az Ülésezésre vonatkozó törvény (Adósságrendezés és lefoglalás (Skócia), 2002. évi törvény), 2002. évi törvény 3. szakasza.

18. Törvényi feltételezés alkalmazandó a tulajdonjogot illetően: a tisztviselő feltételezheti, hogy mely tulajdontárgyak felett rendelkezhet tulajdonjoggal az adós egyedül vagy egy harmadik féllel közösen bármely olyan tárgy esetén, amely a hitelező birtokában van (2002. évi törvény, 13(1)).

19. Nem foglalhat le semmilyen olyan járművet, amely az adós számára a foglalkozása, tevékenysége vagy munkája elvégzése szempontjából nélkülözhetetlen 3000 font érték alatt (2002. évi törvény 11.(1)(b), amelyet a csődeljárásra vonatkozó (skóciai) módosító szabályozások módosítottak 2010-ben).

20. 2002. évi törvény, 31(1A). (Ez azonban egy már megszüntetett lefoglalási törvényt hoz ismét gyakorlatba. Ez azonban a 2002. évi törvény későbbi módosítása, mivel a szakasz a 2007. évi törvény keretében kerül beillesztésre.)

21. 2002. évi törvény 31(2).

22. 2002. évi törvény 18. része

23. 2002. évi törvény 27. része

24. Ülésezés törvénye (Adósságrendezésről és foglalásról szóló 2002. évi (skóciai) törvény) 2002. 19(2).

25. 2002. évi törvény, 19(6) és 24(1)(a)(ii) szakasza.

26. 2002. évi törvény, 30. része

27. 2002. évi törvény, 31(5).

28. 2002. évi törvény 32. és 33. szakasza.